Újonc 3.hely,NB I-es győzelem

Férfi NB I. 
 
Jászkun Volán SzolnokI. – Szuperinfó-CVSE I.  6:12
 
Győztek:Molnár Gergely 4,Bogádi Imre 2,Biedermann Dániel 2,Both Levente 2 és a Biedermann – Molnár,Bogádi-Both párosok.
 
A kiesési zónában lévő Szolnokhoz látogatott első számú csapatunk.A végeredmény sima győzelmet mutat, de mint a szezon többi meccsein most is küzdelmes döntő játszmás mérkőzésekkel tarkított találkozót láthattak a nézők. Kiemelném Molnár Gergely négy győzelmét melynek további érdekessége hogy mindet döntő játszmában nyerte.Most fejben erős maradt és születésnapját szépen ünnepelte! A többiek hozták a „kötelezőt”. Biedermann Dani  két veresége is belefért most.
 
 
Molnár János Nemzetközi Utánpótlás Emlékverseny BVSC 
 
Eredmények:
 
 U13: 3.Ócsai Máté
 
legjobb 32 közé került Hörömpő Ferenc
 
Serdülő:főtáblára került Ócsai Máté
 
Már csütörtökön U11,U12 versenyszámokkal elkezdődött a Molnár János Emlékverseny.Sajnos nem sikerült a főtáblára jutni három játékosunknak az erős csoportokból, Hörömpő Ferenc játéka biztató volt. Másnap az összevont korcsoportban már az érem is összejött Ócsai Máté révén. A főtáblán 2 szlovák és egy spanyol ellenfelet simán legyőzött.A döntő is közel volt horvát ellenfele a fordulatos mérkőzésen 2 meccslabdát is hárítva nyert így maradt a bronzérem. A serdülőben Máté a 16 közé jutásért a későbbi 2. helyezett magyar ranglistavezető András Csabától 4:1 arányban színvonalas mérkőzésen kapott ki. 
-Gergye Zoltán-
Ocsai Mate 3

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here