Két arany, egy ezüst, két bronz a Szuperinfó- CVSE Asztaliteniszezők termése!

Kelet-Magyarországi Területi Újonc Serdülő Ranglista Verseny Cegléd 
Újonc II.  Korcsoport 
U11: 3.Tótin Kristóf  
Összevont Újonc 
U13: 3.Hörömpő Ferenc
Serdülő 
U15: 1. Ócsai Máté
Serdülő leány
1.Kecskeméti Cintia
Serdülő fiú páros
U15  2.Bozsó Dominik- Tótin Kristóf
A vártnál jóval nagyobb részvétellel került megrendezésre a verseny melynek oka az volt hogy az újoncok akik még szeretnének indulni az Országos TOP 20-akon fontos pontokat szerezhettek.
A kis újoncban Tótin Kristóf meggyőző játékkal jutott elődöntőbe,higgadtabb játékkal a döntő is sikerülhetett volna. Az összevont újonc versenyszámban Hörömpő Ferenc 8 közé nagy csatában hátrányról fordítva nyert 3:2 majd csapattársát(Tótin Kristófot) győzte le 4 közé.
Serdülő egyéniben Ócsai Máté egy Kézdivásárhelyi versenyzővel vívta legszorosabb mérkőzését amit 3:1 arányban nyert meg négy közé jutásért, a többi 3:0 volt a javára.
Kecskeméti Cintia jó játékkal jutott a döntőig ahol kis megingással ugyan de a végső játszmában 3:2 nyert Dunakeszis ellenfelével szemben. A csattanó végére maradt ahol is a Bozsó Dominik- Tótin Kristóf páros az esélytelenek nyugalmával megverték a 2. kimeltet az első körben majd további két győzelmet aratva,taktikus játékkal jutottak a döntőbe ami óriási és kellemes meglepetés. 
Természetesen a ceglédi versenyzők szerezték a legtöbb érmet és a Szuperinfó-CVSE szakosztály lett a legeredményesebb a versenyen.
-Gergye Zoltán-
Totin K Bozso D

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here