Mozgalmasan és sikeresen telt a ceglédi  asztaliteniszezők hétvégéje. Az NB I-ben majdnem sikerült pontot rabolni az erős DVTK-tól, az NB II-ben bravúros győzelmet szerzett az Orosháza ellen a CVSE, míg Ócsai Máté Ausztriában ért el újabb nemzetközi sikert. Gergye Zoltán tudósítása:
 
NB I.   
A feljutásért küzdő jelenleg a 2. helyen álló együttes volt az esélyes. A mérkőzés elején sajnos nem sikerült párost nyerni, de egyéniben felzárkóztunk, majd ismét a miskolci csapat percei következtek és 8:5 majd 9:6 lett az eredmény. Biedermann Dániel nagy csatában megverte az NB I-es mezőnyből kimagasló Szél Zsoltot, amivel felcsillant a döntetlen reménye. Sajnos nem sikerült de a csapat remekül küzdött és fontos volt a jó játék a következő Gödöllő elleni rangadó előtt. Molnár Gergely játékához méltó eredményességgel zárt.
 
Eredmény:
 
Szuperinfó- CVSE I. – DVTK Borsod Volán I. 8:10
Győztek: Molnár Gergely 3, Biedermann Dániel 2, Bogádi Imre 2, Both Levente 1
 
NB II.
Az Orosházának nagy volt a tét, hiszen a feljutás szempontjából azonos pontszámmal álltak a mérkőzés előtt a Kecskeméti Spartacusszal. Párost itt sem sikerült nyerni de Bozsó Norbert és Szelei Szabolcs  vezére volt a csapatnak .Nagyon fontos meccseket nyert meg Szalkai Attila és Koroknay Tamás aki betegen is vállalta játékot.
 
Eredmény:
 
Szuperinfó- CVSE II. – Orosházi PDSE 10:8
Győztek:Szelei Szabolcs 3, Bozsó Norbert 3, Koroknay Tamás 2, Szalkai Attila 2
 
Nemzetközi Utánpótlás Verseny Ausztria, Linz
A rangos nemzetközi versenyen Magyarországot az újonc versenyzők képviselték nem csak válogatott hanem egyesületi szinten is. Az Ócsai Máté – Huzsvár Erik alkotta párosnak az U-13-as korosztályban 28 csapatból a szenzációs 2. helyet sikerült elérnie. Máté folyamatosan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és vezére volt a „DC”-nek. Egyéniben Máté a legjobb nyolc közé került a  horvát nemzetiségű, későbbi győztestől kapott ki 3:1 arányban a közel 100 játékost felvonultató korcsoportból.
 
Eredmények:
 
„DC” (kettes) Csapat
 2.Ócsai Máté-Huzsvár Erik (Magyarország I.)
 
egyéni:
5.Ócsai Máté 
-pézsé-
Ocsai Mate

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here