Újonc Országos Bajnokság Mohács 

Eredmények:

U12:3.Tótin Kristóf

U13:Legjobb 16 közé jutott Tótin Kristóf és Hörömpő Ferenc

Az újoncok 2 napos versenyen mérték össze tudásukat. Az U11,12 szombaton az U13 összevont korcsoport vasárnap játszott.

Szombaton a Szuperinfó-CVSE 4 játékossal vágott neki a legrangosabb tornának.U-11 ben Ungvári András,Petrik András és Ungureán Dorka szerepelt.A két fiú 2 vereség egy győzelemmel zárt ami nem volt elég a tovább jutáshoz. Dorka erős csoportba került és 2 nagyon jó mérkőzésen ugyan de alulmaradt, az első kiemelt ellen nem volt igazán  esély.

Tótin Kristóf csoport elsőként jutott a 16-os főtáblára ahol az első kört simán vette majd a 4 közé jutásért soproni ellenféllel került össze.

Az első játszmát nagyszerűen kezdte 7:0 majd 10:4-re is vezetett majd érthetetlen megtorpanás után 14:12-re elvesztette az első szettet. A második is elment 11:9-re.Ezek után kellett talpra állni és egy szoros nyert és simán hozott 4. játszma után a döntő 11:8-es sikert hozott.

A döntőbe jutásért remek kezdéssel már 2:0 volt ide de Orosházi ellenfele adogatásai sajnos megoldhatatlan feladat elé állították Kristófot és játéka szétesett.A következő szettekben nem volt esély így maradt a nagyon értékes 3.helyezés.

Vasárnap az összevont korcsoport következett ahol 3 játékosunk volt érdekelt. Ketten selejtezőt játszottak 1 a főtáblán várta az ellenfelét.

Fenyvesi Attila 2.lett csoportjában így nem jutott fel a 32-es főtáblára. Tótin Kristóf 2 könnyed győzelemmel „melegített”.

A főtáblán sikerült győzni mindkét fiatalnak majd Hörömpő Ferenc ugyan azt az Erdélyből érkezett ellenfelet kapta aki miatt  Attila nem jutott fel. Szoros játszmákban de 3:0 lett oda. Kristóf a későbbi 3.helyezettől kapott ki.

NB II.

Mezőtúri AFC – Szuperinfó-CVSE  3:15

Győztek:Szelei Szabolcs 4,Gergye Zoltán 4,Ócsai Máté 3,Koroknay Tamás 2

Egyértelmű siker született az ellenfél legjobbja nélkül felálló kiesőjelölt ellen.

-Gergye Zoltán-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .